Függő játszma
Együttműködést sürgetnek a drogterápiás intézetek
Önmarketing és piaci szemlélet. Vajon ez a rehabilitációs intézetek jövője? A Magyar Addiktológiai Társaság konferenciájának előadói megosztottak ebben a kérdésben, ám abban mindannyian egyetértenek, hogy hatékonyabb és intenzívebb együttműködésre, illetve szolidaritásra van szükség e területen.
„Az ellátás színterei: szubsztitúciós terápia és/vagy rehabilitáció” címmel rendezett tematikus konferenciát április végén a Magyar Addiktológiai Társaság a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségével. Az esemény védnökei elsősorban a szakmai együttműködés erősítését szorgalmazták. Ezzel kapcsolatban Medgyaszai Melinda, az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a társadalomban, hanem az ellátás színterei között sincs meg a kellő szolidaritás.
Dinamizálás, együtt gondolkodás és megegyezés – sorolta a szakma elemi igényeit Portörő Péter, a Nemzeti Kábítószerügyi Koordinációs Igazgatóság (NKKI) vezetője. Véleménye szerint a kliensorientált ellátások esetében összefüggő rendszerre van szükség, ahol az egyéni megoldások mellett működik egy integrált ellátási lánc is. Az NKKI igazgatója nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva elmondta, hogy állami szinten egyetlen kezelési rendszer sem képes hatékonyan működni a többi, kiegészítő rendszer támogatása nélkül.
Topolánszky Ákos, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének (MADRISz) elnöke a drog¬terápiás rendszer hiányosságáról szólt. Mint fogalmazott, nálunk a problémás droghasználók mindössze hat százaléka kerül kapcsolatba az egészségügygyel. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a kannabiszhasználat aránya Magyarországon jóval magasabb, mint az Európai Unióban. Topolánszky károsnak ítélte, hogy a kezelésbe kerülést és a kezeltek profilját leginkább az igazságszolgáltatás határozza meg. Az egyenlő hozzáférés és a költséghatékonyság kérdése ma már megkerülhetetlen tényező, jegyezte meg, kiemelve: a harmadik generációs (módosított) terápiás intézetek felismerték, hogy egy kezelési modalitás nem megoldás, és egyre inkább tolódnak a komplex megoldások felé.
Rácz József, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa is a hosszú távú (minimum 1-3 év) kezelésekben látja a megoldást. Mint vallja, a szubsztitúciós és pszichoszociális intervenció és a gondozás együttese szükséges a terápia hatékonyságához.
A konferencián a rehabilitációs intézményeket a zsibriki Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány (KIMMTA) részéről Szabó Judit, a Kovácsszénáján található Mérföldkő Egyesületből Kiss András, a Baranya megyei Integrált Drogterápiás Intézet (INDIT) részéről pedig dr. Szemelyácz János képviselte.
A 90-es évek kis létszámú szakmai közösségét a dinamizmus és az összefogás jellemezte, napjainkban azonban a versenyeztetés és a piaci szemlélet dívik – fogalmazta meg éles kritikáját Szabó Judit, aki többek között a szervezeti hatékonyság felméréseit is hiányolta. A felvetett gondolatokat több intézményvezető megerősítette. Kiss András a szakmán belüli párbeszéd hiányát rótta fel a résztvevőknek, hangsúlyozva, hogy sok esetben az intézményrendszer tagjai nem is ismerik egymást. Tapasztalata szerint azonban a betegek nem divathullám alapján, hanem tudatosan választanak intézményt. Ez már piaci történet – vont mérleget Kiss, majd kitért arra, hogy a rehabilitációkra jelentkezők összetételében lényegi változás történt: egyre fiatalabbak kerülnek be, akik egyre motiválatlanabbak, és egyre kevesebb időt akarnak eltölteni a rendszerben.
Csorba József, a Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) elnöke eredményesnek ítélte a konferenciát, és abszolút sikerként értékelte a résztvevők számát. Lapunk megkeresésére elmondta, elsősorban arra törekednek, hogy a két terápiás irányzat megismerje egymást. Számos szakember és a kezelési rendszerben dolgozó mondhatta el véleményét, és reményeink szerint az álláspontok is közeledtek egymáshoz – fogalmazott.
Cannabis Kultusz: Mi a véleménye az új deklarációról?
Portörő Péter: Az új politikai deklaráció egyfajta stratégiai keretet kíván adni a kábítószer-probléma globális szintű kezelésére, ennek jó szándékú céljával, ugyanakkor jól látható korlátaival együtt. Egyértelműen tapasztalható, hogy a világ különböző tájait sok tekintetben teljesen eltérő megközelítések uralják. A dokumentum is visszatükrözi, hogy a deklaráció előkészítésébe fektetett valamennyi komoly erőfeszítés és energia leginkább arra a szándékra irányult, hogy megtalálja az összeköttetéseket, a közös nevezőket. Mint az Európai Bizottság által támogatott jelentés beszámolt róla, nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a drogprobléma az elmúlt tíz évben globális szinten mérséklődött volna, ezért olyan megközelítések előtérbe helyezésére volna szükség, amelyek hatékonyabb beavatkozásokat jelenthetnek. A deklarációban ugyan nem minden esetben tükröződik vissza, de számos olyan téma került a vita középpontjába, amelyek összességükben biztató irányba mutatnak, ilyenek például a „bizonyíték alapú drogpolitika”, vagy akár az ártalomcsökkentés.
CK: Magyarország támogatta a deklarációt?
PP: Igen, azonban több tagállammal közösen egy úgynevezett értelmező nyilatkozatban fejeztük ki azon álláspontunkat, hogy a deklaráció szövegében megjelenő „egyéb kapcsolódó szolgáltatások” alatt az úgynevezett ártalomcsökkentő szolgáltatásokat is értjük.
CK: Önöknek volt önálló indítványuk a témával kapcsolatban?
PP: Magyarország aktívan, szakértőkkel is részt vett a hosszú előkészítő folyamatban, valamint felszólalt az ülésszak „magas szintű szegmensén”. Nemzeti hozzászólásunkban egyebek mellett kiemeltük az egészségügyi, társadalmi kockázatok csökkentését célzó ártalomcsökkentő programok, az értékelés, az aktív civil szerepvállalás fontosságát, az emberi jogok tiszteletben tartását.
CK: Miképp befolyásolja ez az új stratégia a hazai kereteket?
PP: Az ENSZ drogpolitikája ugyanúgy, mint általában véve az európai drogpolitika, így az Európai Unió drogstratégiája is, természetesen hatással van a hazai drogpolitikai viszonyokra. Magyarországon jelenleg új drogstratégia van előkészítés alatt, a fenti szempontok érvényesülése mellett azonban annak elsősorban nemzeti karakterűnek kell lennie, hiszen a hazai helyzethez, fogyasztási szokásokhoz illeszkedő beavatkozásokra van szükség.
CK: Személy szerint ön támogatja-e a tiltást?
PP: A nemzeti drogkoordinációs feladatkörömből adódóan nem lenne indokolt, hogy személyes álláspontomat fejtsem ki a kérdéskörben. A kérdés már maga is összetett választ szükségeltet, hiszen differenciált cselekménytípusokról beszélhetünk akkor, ha a „tiltás” szót emlegetjük. Az azonban bizonyos, hogy a büntetőpolitikának ma megvan a maga sajátos szerepe a drogpolitikában nálunk és máshol is a világban. Nem jó az, ha ez az eszköz túllép a maga befolyásolási korlátain, de hogy az hol húzódik meg, annak eldöntése soktényezős, nagyon nehéz feladat.
