Kendernek látszó tárgy

Csekély hajlandóság a műfű kisöprésére

Herbál, biofű, zsálya, spice – szeretnénk hinni, hogy egyre többen tudják, miféle vegyszereket takarnak ezek az elnevezések. A szintetikus kannabinoidok öt-hat éve élvezik vendégszeretetünket, és eszük ágában sincs távozni. A következőkben ismertetjük az állami szervek, a tudomány és a segítőszervezetek véleményét arról, hogy mit tudunk ma ezekről a szerekről, és mivel tudnánk távozásra bírni őket.

A 2014 decemberi CK Magazinban átfogó cikket közöltünk a műfű terjedéséről, amiben többek között részleteztük a szintetikus kannabinoidok hatásmechanizmusát, ismertetve azt, ahogy a fűvel ellentétben a mesterséges rokon túlvezérli a szervezetünkben található receptorokat, ami komoly rosszullétekhez vezet. Megszólaltattuk a segítőszervezeteket is, akik a hagyományos drogokhoz képest sosem látott tempójú és mértékű szétesést tapasztaltak a herbálozók és kristályozók (stimuláns hatású dizájner drogok utcai neve) körében, és tanácstalanok az eredményes ellátásuk, rehabilitálásuk mikéntjéről. Az azóta eltelt idő alatt a helyzet mit sem változott, az ország szegények lakta régióiban továbbra is virágzik a szintifű-kereskedelem, az újabb hatóanyagok továbbra is sikerrel játsszák ki a tiltólistát, és csak minimális elhatározás látszik a kormány részéről a komolyabb, a dílerek elkapásán túlmutató fellépésre.

Elégedett rendőrök

Kis lépés az emberiségnek, de talán fontos kezdőlépés Magyarországnak Czibere Károly EMMI-államtitkár kábítószerellenes világnapon tett kijelentése, miszerint a „telepeken, szegregátumokban iszonyatos ütemben terjedő” új pszicho-aktív szerekre fokozott figyelmet kell fordítani. „A helyzetnek a megértésére és kezelésére átfogó vizsgálatot kell indítani, ki kell dolgozni a megfelelő stratégiát az eredményes beavatkozásra, különben nemzedékek fognak a semmibe hullani.” Örvendetes, hogy néhány év tétlenkedés után már a kormányunk sem tud szó nélkül elmenni a szintifű és a kristály rombolása mellett, és külön stratégia kidolgozásáról beszél. Még jobb lett volna, ha a bejelentés konkrétumokat is tartalmaz, például, hogy kiknek a közreműködésére számítanak a stratégia kidolgozásában, mekkora összeget különítenek el rá, mikorra számítható a kivitelezés, mekkora területet fog lefedni az országban, milyen mérőszámok alapján ítélik majd meg a sikerességét és a többi, de ne legyünk telhetetlenek. Aggasztóbb viszont, hogy a rendőrség ezzel párhuzamosan azt gondolja, hogy a magyar megközelítés igenis hatékony, mi több, sikereink példamutatóak az érintett országok számára. Nem más vélekedik így, mint az ORFK főreferense, Fülöpné dr. Csákó Ibolya, aki júliusban a kormánypárti Magyar Időkben azzal büszkélkedett, hogy hazánk a C-lista bevezetésével élenjár a dizájnerdrogok elleni küzdelemben, mivel az új szerek hamar tiltólistára kerülnek. A problémát azonban épp az jelenti, hogy az állandó listára vétel miatt folyamatosan áradnak az újabbnál újabb szerek, így a fogyasztó sosem tudhatja biztosan, hogy mit vásárolt, de még a díler sem feltétlenül, hogy mit terít. Vagy ha mégis, fogalma sincs róla, hogy az adott szer milyen hatásokat produkál hosszú távon, vagy, hogy más szerekhez képest mekkora a hatásos dózis. A követhetetlenné vált drogpiac jelentősen megnövelte a túladagolások veszélyét, amit azért enyhe túlzás sikerként tálalni. Az ORFK-főreferens másik érve, hogy a C-lista bevezetése óta évről évre nőtt a dizájnerdrogok lefoglalásának aránya. Ez pedig a kudarc beismerésével egyenlő, hiszen világosan mutatja, hogy nem sikerült gátat szabni a dizájnerdrogok térnyerésének. Így, miközben állítólag egész Európa a magyar szabályozás csodájára jár, nálunk egyedülálló módon terjedtek el a dizájner drogok. A fiatalok egyre nagyobb arányban szerzik első tapasztalataikat ezekkel a szerekkel, és az intravénás használók szinte teljesen átálltak rájuk, aminek következtében sokkal súlyosabb tünetekről számolnak be.

Kifordult belsők közt

Hogy pontosan mivel is jár a hosszú távú szintifűhasználat, arról a tudomány helyett még most is a használók példáiból próbálunk képet alkotni. Az ELTE-SZTE és a Kék Pont Alapítvány június végén kutatást jelentetett meg a rendszeres használattal járó tünetekről, aminek az eredményeiről a sajtó is beszámolt. Kvalitatív kutatás lévén a vizsgálatba bevont személyek száma alacsony – mindössze hat fő –, akiket viszont alaposan kifaggattak, majd a hallottakat hónapokon át elemezték. Az alanyok átlagosan 2-6 éven keresztül használtak szintetikus kannabinoidokat, és jelenleg rehabilitációban gyógyulnak. Koruk 20-26 év közötti, és az interjúk készítésének idején már legalább egy hónapja nem használtak műfüvet vagy bármi egyebet. A kutatók az elemzés sajtótájékoztatóján elmondták, hogy az alanyok nehezen fejezték ki a szintifűvel átélt élményeiket, amit az okozhatott, hogy a korábbi, más szerekkel szerzett tapasztalataikhoz egyáltalán nem hasonlított. Szintén tipikus megfigyelés volt, hogy a kezdeti kellemes hatások hamar negatívba fordultak, és a használat fennmaradását az elvonási tünetek elnyomásával és egyfajta drog általi irányítottsággal indokolták. Többen éltek át énvesztést, a korábban ismert személyiségük háttérbe szorulását és egy új, antiszociális személyiség felerősödését. Belegondolni is rémisztő, hogy ezek a füvezéshez még nyomokban sem hasonlító tünetek a becslések szerint nap mint nap több tízezer korakamaszon és tinédzseren hatalmasodnak el. A Kék Ponttól megtudtuk, hogy 2014-ben váltak tömegjelenséggé a dizájner drogok okozta iskolai rosszullétek, és minthogy a polgármesterek hallani sem akartak ezekről az esetekről, a kormányzat pedig maximum egyalkalmas, 45 perces prevenciós előadással próbált meg javítani a helyzeten, a szervezetnek külföldi jó gyakorlatok mintájára saját programot kellett kidolgoznia. Ezek egyike volt a „Véleményvezér Projekt”, amibe az iskolában népszerű érintetteket vonták be. Kiképezték őket a szintetikus kannabinoidok káros hatásairól, és ezzel az üzenettel küldték őket vissza az iskolába, aminek következtében jelentősen visszaesett a műfű használata. Arra azonban nekik sincs kapacitásuk, hogy ezt minden iskolában elvégezzék.

A törvény erejével

Ha a szintetikus kannabinoidok ennyire ügyetlenül próbálják utánozni a marihuána hatásait, ráadásul jóval veszélyesebbek, és rendszeres használatuk komoly pszichikai problémákhoz, nemritkán leépüléshez vezet, akkor nem a fű legalizálása lenne a leglogikusabb lépés? Hasonló javaslatot Szemelyácz János, az INDIT Közalapítvány vezetője is megfogalmazott, aki egyfajta megtűrt kategóriába helyezné a relatíve alacsony kockázatú kannabiszt és az MDMA-t (az Ecstasy hatóanyagát), hiszen a dizájner drogok ezeknek félresikerült mutációi. A szintén évtizedek óta az ártalomcsökkentés területén dolgozó Paula Santiago hasonlóan gondolkodik. Santiago három évtizede foglalkozik az utcai fogyasztókkal New Yorkban, és az egyik legelső tűcsereprogramban is közreműködött a 90-es években. Jelenleg a VOCAL New York szervezetet koordinálja, ahol szembesülnie kellett a műfű hirtelen térhódításával. Meglátása szerint a nagy rendőrségi rajtaütések és a médiában tolt félelemkeltés nem kecsegtetnek sok eredménnyel. A marihuána legalizációja azonban nagyban hozzájárulhatna a szintifű visszaszorulásához, hiszen a kipróbálók szinte mind a hosszabban és kellemesebben ható kannabiszt preferálják a rövid időre fejbe vágó és tévképzeteket keltő, barátságosnak aligha nevezhető kemikáliákkal szemben. A Globális Droghasználati Felmérés (Global Drug Survey) kimutatta, hogy akik mindkét szert kipróbálták, 93%-ban a hagyományos füvet kedvelték inkább. Így ha az embereknek választási lehetőséget adunk a kezükbe, egész biztosan a természetes mellett tennék le a voksukat – már ha megengedhetik maguknak. További érv, hogy akiket már elkaptak kábítószerrel és elterelésen, próbaidőn vannak, vagy egyszerűen csak tartanak a törvény szigorától, biztonsági okokból a legális, a vizeletből csak nehezen kimutatható műfüvet választják. Erre a legalizáció után semmi szükségük nem lenne. Illetve, ha a legalizáló jelentősen le tudta csökkenteni ópiáttartalmú, komoly mellékhatásokat okozó fájdalomcsillapítók használatát, akkor a műfűvel ezt hatványozottan meg tudná tenni. Arról azonban még nincs adatunk, hogy a legalizáló államokban hogyan alakult a műfűhasználat, részint, mert ezek nem tartoznak a jelenségben leginkább érintett államok közé. A dekriminalizáció is jótékonynak látszik, hiszen azokban az európai államokban – Spanyolországban, Portugáliában és Hollandiában –, ahol a marihuána használata megtűrt, nem igazán terjedt el a mesterséges variáns. Ám ugyanez igaz a liberálisnak épp nem nevezhető Norvégiára, valamint Svájcra is, ahol az okok inkább a gazdasági helyzetben keresendők – a jóléti társadalmakban meg sem fordul egy ember fejében, hogy kínai laborok kísérleti patkányává tegye magát. És itt elérkeztünk a hazai nehézségekhez. Amíg egy magyarországi kannabiszlegalizációnak biztosan lennének jótékony hatásai a szintetikus fű visszaszorításában, az is valószínű, hogy a kialakult helyzetet önmagában nem oldaná meg. Amíg ugyanis milliók élnek mélyszegénységben, akik a drogokat (beleértve az alkoholt) arra használják, hogy időlegesen kikapcsolják a külvilágot, aligha várható, hogy a legalizációval minden érintett átállna a kiszámíthatóbb és biztonságosabb kannabiszra. És azt is tegyük hozzá, hogy a szintifüvek tizenpáréves fő célcsoportját a legális fű idejében is jó eséllyel a díler szolgálná ki, adott esetben hasonló hulladékokkal pár száz forintokért. Mégis, a legális mederbe terelt gandzsapiaccal pontosabb képet kaphatnánk arról, hogy mennyien vannak azok, akik továbbra is a szintetikushoz ragaszkodnak, a bejövő adókból pedig véleményvezér programokat és egyéb jó gyakorlatokat lehetne eljuttatni az iskolákba. A rendőrség végre a dolgával foglalkozhatna, és a füvezők üldözése helyett forrásait a kistelepülések műfűvel kiszolgáló bűnözői szervezetek felderítésére összpontosíthatná.